Csendek, ahol a fény mesél – történetek a valóság pereméről
Kamerám a csendet, az elhagyatottságot és a természetet fogalmazza újra.
Képek, amelyek nem csak láttatnak, hanem éreztetnek: egyedüllét, vágy, múltidézés és álom keveréke minden egyes kompozícióm mögött!
A fény, az árnyék és az álom eleven vázlata amely egyszerre ismerős és elérhetetlen, valószerűtlen, de mégis lélekig hatolóan őszinte.
Merülj el az irreálisban!
„Ezek a képek a csend pillanatait keresik a zajos világban. A hétköznapi tárgyakból és tájakból jelképek lesznek: egy magányos szék a tágas mezőn, elnyúló árnyékok a fák alatt, drótokra csimpaszkodó indák és galambok sora egy öreg tetőn.
A fekete‑fehér, erős kontrasztú világ a színek helyett a fény és az árnyék párbeszédére figyel, mintha minden fotó egy belső monológ képi formája lenne.
Magányos, hétköznapi tárgyak. Ez csendet, elhagyatottságot, de egyben belső békét is sugall, ez rendezettségérzetet ad, kicsit olyan, mintha a káoszból szeretnék struktúrát teremteni.
Csendek, ahol a fény mesél – történetek a valóság pereméről
Kamerám a csendet, az elhagyatottságot és a természetet fogalmazza újra.
Képek, amelyek nem csak láttatnak, hanem éreztetnek: egyedüllét, vágy, múltidézés és álom keveréke minden egyes kompozícióm mögött!
A fény, az árnyék és az álom eleven vázlata amely egyszerre ismerős és elérhetetlen, valószerűtlen, de mégis lélekig hatolóan őszinte.
Merülj el az irreálisban!
„Ezek a képek a csend pillanatait keresik a zajos világban. A hétköznapi tárgyakból és tájakból jelképek lesznek: egy magányos szék a tágas mezőn, elnyúló árnyékok a fák alatt, drótokra csimpaszkodó indák és galambok sora egy öreg tetőn.
A fekete‑fehér, erős kontrasztú világ a színek helyett a fény és az árnyék párbeszédére figyel, mintha minden fotó egy belső monológ képi formája lenne.
Magányos, hétköznapi tárgyak. Ez csendet, elhagyatottságot, de egyben belső békét is sugall, ez rendezettségérzetet ad, kicsit olyan, mintha a káoszból szeretnék struktúrát teremteni.
Ezzel a sorozattal az elmúlás finom nyomait, az idő lassú múlását és az ember jelenlétének hiányát vagy éppen törékeny lenyomatát vizsgálom. Nem látványos eseményeket mutatok, hanem azt a rezdülést, amikor megáll az ember, körbenéz, és észreveszi, hogy a csönd is tele van történetekkel.
A stílus minimalista, erősen meditatív és melankolikus, kicsit film noir / fine art jellegű, ahol a hétköznapi dolgokból lesz erős, gondolatébresztő vizuális metafora.
Az egyetlen „keményebb” kép a vágódeszkás kés: itt a karcos felület és a szög miatt enyhe nyugtalanság, feszültség jelenik meg, de még ez is inkább dokumentarista, visszautal az élet által vésett nyomokra az emberi lélekben.
A horizontok többnyire alacsonyan futnak, így az ég dominál, ami tágasságot, magányt és elmélkedő hangulatot ad. Szeretem az erős sziluetteket amik mind árnyképként jelennek meg, ami letisztítja a látványt.
A képekkel nyugalmat, csendes szomorúságot érzékeltetek; mintha időn kívüli pillanatokat gyűjtenék.
Igyekszem a fekete‑fehér, minimalista, erősen kompozíció‑ és hangulat‑központú, kevés „szép” díszítéssel, inkább őszinte, nyers, mégis költői világot megjeleníteni.
Ezek a fotók számomra arról szólnak, hogyan lehet a hétköznapok csendjében is történeteket találni – nem kiabálnak, hanem halkan, de kitartóan beszélgetnek a nézővel.
A színes képek ugyanazt a kontemplatív világot hozzák, mint a fekete‑fehérek, csak itt már nemcsak a csendet, hanem az élet melegségét is hangsúlyosan viszem bele de most a fény arany órás, álomszerű tónusaival dolgozom, ugyanabból a lelki helyből indul, de már több melegséget, reményt és életörömöt enged be.
Így együtt a két „világ” azt üzeni, hogy számomra a fotózás, nekem egyfajta vizuális napló: elcsendesedni, figyelni, észrevenni a hétköznapi szépséget, és megmutatni, hogy a csend mögött mindig ott lüktet az élet.